Kültéri védelem, kerítésvédelem

Behatolás jelzés alatt többnyire zárt épületek védelmére szokás gondolni. A speciális létesítmények kivételével a kerítéssel zárt területek védelmét hagyományosan vagy élő erővel oldották meg vagy maga a kerítés volt a kizárólagos mechanikai védelem. Az előbbi megoldás nagyon költséges, az utóbbi nagyon kockázatos. Az elektronikus kültéri védelem alapvető problémája, hogy meg kell oldani a túlságosan sok hamis riasztást. A kültéri jellegből adódóan a rendszernek számos kihívással kell szembe néznie. Az időjárás lehet nagyon meleg, napsütéses, de lehet erősen ködös, fagyos, zúzmarás, hózáporos, szeles. A területen mászkálhatnak állatok, a szél sodorhat kisebb nagyobb tárgyakat, mozgathatja a fák lombját, stb. A beltéren megbízhatóan alkalmazható infra mozgásérzékelők, infrasorompók használhatósága szabad téren komoly megfontolásokat és gondos tervezést igényel. Nagyobb távolságok, területek védelmére ma már sokkal inkább a mikrohullámú sorompók vagy az érzékelő-drótos kerítésvédelem a célszerű megoldás. 

Mikrohullámú sorompó

Az érzékelési szakasz egy adó-vevő párból áll. Az adó egység néhány GHz frekvenciájú jelét a vevő detektálja. A vevőben detektált jel szintje a közvetlen sugárzásból és a visszaverődésből adódik össze. Visszaverődés elsősorban a jó vezető képességű anyagokról származik: fémfelületek, magas víztartalmú élő szervezetek (ember, állat, növényzet). A visszaverődésekből adódóan az érzékelés nem vonali jellegű, mint az infrasosrompók esetében, hanem térbeli. Az adó és vevő között egy szivar alakú tartományban megjelenő, reflexiós test megváltoztatja a detektált jel nagyságát, és a változás mértékétől függően ez riasztást válthat ki. A szivar átmérője fél távnál a legnagyobb. Az alkalmazott eszköztől, frekvenciától és az áthidalt távolságtól függően  2-3m-töl akár 8-10m-ig terjedhet. A térbeni érzékelésből adódóan a rendszer a kúszást is detektálja, és átlépni sem lehet. A rendszer nem érzékeny az időjárásra, és a riasztást kiváltó jelszint változás helyes beállításával a kistestű állatok (madarak, macska, róka) mozgása sem okoz indokolatlan riasztást. Rontja azonban a detektálás pontosságát a terep egyenetlensége, növényzet mozgása, kilombosodása az érzékelési térben vagy a talajtakaró növényzet megnövekedése.

Umirs mikrohullámú sorompó

 

Érzékelő-kábeles kerítésvédelem

A működés elve az, hogy a kerítéshez rögzített kábel geometriájának változása (rezgés, hajlítás) jelváltozást okoz a kábelvégi vevő egységben (triboelektromos .kábel) A módszer tehát olyan kerítések esetében alkalmazható, melyek deformálódnak a behatolás megkísérlésekor (drótkerítés, ponthegesztett rácskerítés), falazott kerítésszakaszokon nem.

Érzékelő-kábeles rendszer működése

 

Quadrosense triboelektromos kerítésvédelmi rendszerfontosabb jellemzői

  • négy relékimenettel ellátott érzékelő zóna
  • zónánként maximum 250m érzékelő és maximum 500m összekötő kábel
  • Üzemi hőmérséklet tartomány: -40°C - +50°C
  • Kompatibilis bármely riasztóközponttal
  • IP65-ös védelmi osztály